Kedvesek!
Remélem mindenkinek jól teleik a nyár, tudtok pihenni és töltődni is. 
Azon gondolkoztam, hogy milyen témában írjak Nektek, aztán szokás szerint az élet megadta a választ. Néhány gondolatot osztanék meg veletek a CSALÓDÁSRÓL.
Voltál már annyira csalódott, hogy beszélni is képtelen voltál róla? Csalódtál már a szerelmedben, szerettedben vagy kollégádban? Nanáááá! Tuti éreztél már ilyet!
Azt olvastam valahol, ha valakinek bizalmat szavazol akkor felvállalod annak a kockázatát, hogy sérülsz.
Persze , ha igazán szerencsés vagy akkor az életed folyamán több tiszteletet, szeretetet és odafigyelést kapsz, de mindig jöhetnek olyan emberek akik csalódást okozhatnak Neked.
Miért van ez?
Szerintem mindannyian arra vágyunk, hogy érdemeinknek megfelelően bánjanak velünk. Nincs is ezzel semmi baj hidd el!
De amikor feltétel nélkül szeretünk valakit és bízunk benne, ő pedig rosszul bánik velünk akkor úgy érezzük, hogy valamit nem csinálunk jól és az is lehet, hogy mi magunk vagyunk a hibásak.
Van ebben némi igazság…
Gondoljuk át ,hogy felruháztuk-e azt az illetőt olyan tulajdonságokkal amivel nem is rendelkezik? Illúzióban tartottuk-e magunkat vele kapcsolatban?
Persze az sem mindegy kiben csalódtál, hiszen lehet a főnököd , de akár egy családtagod is.
Itt a lényeg az, hogy lépj hátra kettőt, próbálj meg kívülállóként ránézni az adott szituációra. Tudom nem egyszerű!
Az is lehet, hogy az adott személy képtelen a változtatásra. Ebben az esetben csak Te tudsz változni, mégpedig azzal, hogy elengeded a vele kapcsolatos elvárásaidat és átgondolod, hogy eltudod-e őt így fogadni??
Épít-e Téged ez a helyzet vagy inkább lemondasz róla?
Amikor az illúzióinkat elengedjük, abból is tapasztalunk. Fájdalmas, de hosszútávon kifizetődőbb, mint vágyálmokat kergetni.
Örülnék, de természetesen nem elvárás ha kommentben írnátok saját példát a témával kapcsolatban.
Barátsággal: S.M.
